Ígéretemhez híven most szeretném a Kedves olvasót ”bevinni” a ”fekete dobozba”, amely általában nem is fekete. A gázkromatográfot szeretném, ha körbejárnánk, belülről, a minta szemszögéből.
Első közelítésben talán tisztázzuk le, hogy miből is áll a mintánk. Gázkromatográffal illékony komponensek vizsgálhatók. Persze itt most meg lehetne támadni, hogy zsírsavakat is lehet mérni gázkromatográffal, pedig azok nem is illékonyak. Erre pedig azt mondom, hogy igen, lehet zsírsavakat mérni GC-vel, viszont nem teljesen pontos a megfogalmazás, mert nem a zsírsavakat, hanem egy származékképzés során keletkező zsírsav metil-észteret tudjuk gázkromatográffal vizsgálni, amelyek már illékonyak. Tehát lényeges, hogy illékony legyen a vizsgálni kívánt komponens, valamint ez egy illékony oldószerben legyen, tehát az extrakció, illetve bármilyen mintaelőkészítés során illékony oldószert alkalmazzunk.
Megvan a mintánk. Ezt valamilyen módon be kell juttatnunk a gázkromatográfunkba, illetve az ebben található kromatográfiás oszlopba. Ez lehetséges automata mintaadagolóval (autosamplerrel) vagy manuális injektorral. Természetesen ha van automata mintaadagolónk, könnyebb a helyzetünk, mert így automatikusan történik (a beállításoknak megfelelően) a tű mosása oldószerrel, automatikusan át lehet mosatni a tűt a mintával, majd a megadott mennyiséget beinjektálja a készülékbe, esetleg utána oldószerrel még átmossa a tűt. Persze manuális injektálásnál mindezt magunknak kell megcsinálni. A tűvel így az injektorba juttatjuk a mintát egy szilikon tömítésen (szeptumon) keresztül. Az injektorban a minták gőz- vagy gáz halmazállapotba kerül, majd innen az analitikai oszlopra jut a vivőgáz segítségével. Az injektort magas hőmérsékletre kell felfűteni, mintától függően. Általában 200-250°C-ra fűtjük az injektort, de maximum 400°C-ig is fel lehet fűteni.
Az utazást a következő alkalommal innen fogjuk folytatni…
